Azon gondolkodom, hogy milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek, mert semmi jó nem jut az eszembe....
Az elmúlt hét csütörtökén tanfolyamvezető lettem. Mikor a papírt megkaptam, Ági gratulált és átölelt, rengeteg érzés kavargott bennem: boldogság, öröm, büszkeség, de ugyanakkor aggodalom és félelem.
Mi lesz velem??? Éreztem a felelősség súlyát, talán ez volt ami megrémített, de ugyanakkor boldoggá is tett. Aggódtam, hogy vége van ennek a korszaknak, aztán rájöttem, hogy nincs vége semminek sem...hiszen reményeim szerint folyamatos képzésben lesz részem Ágiék jóvoltából, szóval itt még nincs vége...és még ezt csinálom, soha, de soha nem lesz vége!!!!!!!!!!!!! Kívánom így legyen....szeretném ezt csinálni amíg csak lehet!!!!!
Köszönöm szépen mindenkinek aki ezen az úton kísért, mellettem volt és lesz még a jövőben is!
KÖSZÖNÖM!!!!
Egy kis érdekesség, ami engem nagyon megfogott, és megfigyelésre késztetett...na de ne haladjak előre ennyire vegyük csak szép sorjában! :)
A Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia könyvében akadtam rá, Ő a forrásom.
Akkor vágjunk bele:
"Régi megfigyelés, hogy az anyák többsége - vizsgálatok szerint 80-85%-a- karon ülő csecsemőit a bal oldalon tartja. A jelenség univerzális: valamennyi kultúrában ez az uralkodó pozíció, és a régebbi korok modell után készült madonnafestményei is többnyire ebben a helyzetben mutatják az anyát. Korábban feltételezték, hogy a jobbkezes nők természetes módon tartják szabadon maradt karjukban a gyereket, miközben a másikkal tevékenykednek. Kiderült azonban, hogy a balkezes anyák 75-85%-a ugyancsak bal karján hordja a gyermekét (Turnbull et al. 1995)
Egy másik feltételezés szerint az anyák azért tartják bal felől a gyermekeiket, mert az arckifejezések érzelmi szabályozását elsősorban a jobb félteke végzi. Emiatt egyrészt árnyaltabb érzelmeket tudnak kifejezni arcuk bal oldalán, másrészt jobban megértik és értelmezik csecsemőik jelzéseit (Manning és Chamberlain 1991). A kísérleti eredmények azonban nagyon ellentmondásosak e hipotézissel kapcsolatban (Lucas et al. 1993). Sokan úgy gondolják, hogy a csecsemők bal karon történő elhelyezése azt a funkciót szolgálja, hogy közelebb legyenek anyjuk szívhangjaihoz (Salk 1973). Az utód már az anyaméhben imprintálódik az anya szívhangjaira, amelyet a nők megerősítenek azzal, hogy "ösztönösen" bal karjukra helyezik gyermeküket. Ezt támasztják alá azok a vizsgálatok, amelyek szerint a normális szívverésről (72/perc) készült magnófelvételek megnyugtatták a gyermekeket, míg ugyanennek a gyorsított lejátszása félelmet váltott ki belőlük.
Az utóbbi évek vizsgálatai ugyanakkor azt a képet alakították ki, hogy a gyerek sokkal aktívabb szerepet játszik az anyai testen való elhelyezkedését illetően, mint ahogy azt korábban gondolták. Megfigyelték, hogy a gyerek az anya beavatkozása nélkül is általában annak bal oldalára hajtja a fejét. Laboratóriumi vizsgálatok azt tárták fel, hogy a csecsemők születésüknél fogva rendelkeznek egy sajátos képességgel fejük elfordítására: kb. 80%-uk fejét kissé jobbra fordítja néhány másodperccel azt követően, hogy kísérletvezetők azt a középvonalnak megfelelően állították be (Rönquist és Hopkins 1998). Azt is világosan kiderült, hogy az újszülött preferenciája hatással van az anyák későbbi viselkedésére: a fejüket jobbra fordító csecsemők 75%-át bal oldalon, a balra fordító csecsemők 80%-át jobb oldalon hordták az anyák. Valószínűnek látszik mindezek alapján, hogy a csecsemők megfelelő - általában a bal - oldalon történő elhelyezése adaptív viselkedési szokás. Az iparosodást megelőző környezetben feltehetőleg növelte a gyermek korai túlélési esélyeit, azon keresztül, hogy fokozta megelégedettségét az anya testén. Valóban, több kutatás megerősíti, hogy azok a nők akik a megfelelő módon válaszolnak a csecsemők fejelfordítási preferenciájára, gyakoribb és intenzívebb szemkontaktust tartanak fenn velük, és korábban kezdik el szoptatásukat, ami elősegíti későbbi súlygyarapodásukat (Trevathan 1987)."
Na és még egy kis ráadás :)
"Valószínű, hogy a csecsemők jelzéseire mutatott érzékenység nemek szerinti különbsége genetikai alapokkal rendelkezik. Feltételezhető ugyanakkor az is, hogyaz apa gyerekével kapcsolatos tevékenységei egyfajta mozaikosságot mutatnak: egyes aktivitásokra genetikai programokkal rendelkeznek, másokat inkább a feleséggel és a gyerekkel való együttműködés keretében sajátítanak el. Így - egy korábban említett példához visszatérve - a nőkkel ellentétben a fiatal nőtlen férfiak nem mutatnak preferenciát mások gyerekeinek karon hordása terén, de a házasságban élő férfiak többsége bal oldalon tartja saját gyerekét (Turnbull et al. 1995)"
Valóban az újszülött viselkedése miatt vesszük bal oldalra (vagy esetleg jobb oldalra, attól függően merre fordítja a fejét) a babánkat? Esetleg ez már ösztönként bennünk van és a baba születése hatására előbukkan? Vagy a családban a szülőktől, nagyszülőktől spontán utánzással tanuljuk el? Honnan jön?
Mikor elolvastam ezt a részt a könyvben úgy éreztem, hogy van itt még valamit ami meglapul...valamit amit nem vettek észre, valami....és elkezdtem figyelni a lányaimat, folyamatosan figyelem Őket, mikor babáznak, mikor melyik kezükbe veszik és melyik hónaljba teszik (még nem tudják csípőre ültetni a babájukat), a kezükben lévő babát, vagy plüss állatkát. Lili lányom lassan négy éves lesz, Ő többnyire a bal hónaljba teszi, Annám aki 1,5 éves múlt Ő olyan 90%-ban a jobb oldalra teszi. Tudom, hogy Ők csak két gyerek....nem lehet belőlük következtetéseket levonni....de azért figyelem Őket! Ha van kedved Neked is figyelni a csemetédet akkor lécci szólj nekem, hogy tudjunk egyeztetni: lelekovo@gmail.com címre várom a leveleket.
Lassan beérik már a Lidloff is, jövök és jól kibeszélem, remélem lesz rá beszélgető partnerem is itt!!!
Valahogy ez a cím jutott az eszembe a bejegyzéshez.
Tavaly karácsony környékén rajzolgattam, magamhoz hűen hordozós anyukát :), skicceket rajzoltam és egyszer valahogy megszületett a logóm alapja. Nem vagyok jó rajzoló, teljesen átlagos kézügyességem van, a fantáziám szokott néha a segítségemre lenni és szép íveket vezetni a kezembe.
Itt még az anyának nem volt kialakult alsó része...vagyis volt egy zsák szerű valami, ami nem a legjobban mutatott, ezen még dolgoznom kellett éreztem. Aztán, ha logó legyen már benne valamiben...ekkor jött az ötlet, hogy legyen csepp alakú....ami valahol szimbólikusnak is szántam, hiszen az ember lányát az anyaság útján rengeteg "csepp" veszi körül...az örömkönnyek, a fogantatás előtti és a szülés körüli vérzés, könnycsepp...vércsepp...
A keretből valahogy jött az anya alsó része is...legyen az is cseppszerű...csak fordítva. :)
Megszületett...papíron. Viszont tudtam, hogy a blogra is ki akarom tenni, mert tudom nem véletlen született...
Párom volt a segítségemre és a papírról bevarázsolta a számítógépbe, így most ott díszeleg a blogon, egyenlőre még ideiglenes helyén, ha kicsit több tudásra sikerül szert tennem, vagy akad egy segítségem akkor végleges helyére kerül, a cím mellé.
Július 12-én volt az öcsém ballagása és az ősi titokzatos erők ismét megszálltak és szerda kora hajnalban mikor azon gondolkodtam, hogy mit is adhatnánk neki, ami maradandó lelkileg és anyagilag is, egyszer csak beugrott egy gyönyörű medál, a Tanúmadár. Mikor megkaptam és a kezembe fogtam, elindult a lavina. Gyönyörű volt, egyedi, erőt sugárzó...tudtam akarok én is valami hasonlót...közeledett a születésnapom :). Aztán rá egy, vagy két napra belém hasított....a logó...a logót akarom, ilyen stílusban, Ő kell nekem. Felkerestem Fehér Péter ékszerészt (Ő készítette az öcsém medálját is), hogy vállal-e egyedi munkákat, történetesen a logómat, igent mondott. Rá egy hétre küldte a képeket, azt hittem leesek a székről...gyönyörű volt, alig vártam, hogy a kezembe foghassam, valamint hogy viseljem. A születésnapom előtt pár nappal megérkezett...és úgy határoztam csak aznap fogom először viselni. Addig minden nap megnéztem, fogdostam, próbálgattam milyen érzés lesz majd ha a nyakamba kerül és viselhetem...olyan voltam mint egy kislány. :)
Születésnapomkor a nyakamba került....azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Két apró gyermek lévén csak alkalmakkor veszem fel...egyenlőre...
Ha találkozunk a nyakamban láthatod, de addig is néhány kép róla, melyet Fehér Péter készített:
